HTML

A magyar válogatott 8-1-es, történelmi vereséget szenvedett a világ legjobbjának nem nevezhető holland válogatottól. Sőt, egy saját maximumát sem nyújtó holland válogatottól. Mindenki húzzon amerre lát.

Nemzetközi porond: 1. körben kiesés (cseh, osztrák, román csapat a főtáblán). Nemzeti válogatott: 8-1-es vereség vb selejtezőn (a teljesen amatőr, tűzoltókból és állatorvosokból álló san marinoi nemzeti csapat szokott ilyet). Hazai bajnokság: 6-800-as átlagnézőszám a stadionokban. "Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen." "Magyarország jobban teljesít."

883701_658731027479707_707789572_o.jpg

Szalai Attila rajza

Először is hagy mondjam el, hogy hihetetlenül haragszom mindenkire, aki a válogatott közelében dolgozott az elmúlt 2 évben. Mert addig viszonylag rendben voltak a dolgok. Haragszom a szövetségi kapitányra, a játékosokra, az elnökre, a főtitkárra, a pályaedzőre, a gyúróra, a takarítókra (a labdaszedőkre nem, ők jó arcok). Azokra haragszom, akik felelősek azért, hogy kommunikációjukkal elhitették az emberekkel azt, hogy ez egy új, "szerethető" válogatott, ami többre hivatott, mint az eddigiek és amely el tud csípni egy második helyet a vb-selejtezőkön. Azokra haragszom, akik azt mondták, van egy gerince a csapatnak, amire tíz évig építeni lehet még (Juhász, Koman, Dzsudzsák, Szalai - most melyikőjük nyújt elfogadhatót?). Azokra is haragszom, akik ezt elhitték.

Azért haragszom, mert ennek tudható be a vb-selejtező csoportunkban elszenvedett három tragikus, megalázó vereség. A hollandoktól otthon kapott 4-es egy dolog, de a bukaresti szégyen és a tegnapi tragédia már több volt, mint amit a magyar válogatott egy selejtezőcsoportban elszenvedhet. Senki, de senki nem szidná ezt a csapatot, ha úgy nem jut ki, hogy a hollandoktól oda-vissza 3-3 góllal kikap, a románokkal pedig oda vissza 2-2-t játszik. Akkor csak legyintenénk, ááh igen, megint nem jutottunk ki... De így. Húzzon a válogatottól mindenki, amerre lát.

"Nagy tapsot a Haladás tehetségkutatóinak!" Amíg van mit trollkodni a válogatotton, nincs miről beszélni...

Mi akkor a megoldás? Először is a sportszakmai vezetést úgy ahogy van, el kell küldeni. Szerencsére Sanyi bácsi a szoftverét már máshol hasznosítja, de remélem követi őt mindenki más is. Akár Csányi úr is lemondhatna, de ez már más téma. Kell egy olyan karakteres, erős személyiségű, karakán edző, aki rendet tesz. Akivel nincs hiszti. Aki hoz egy kis tüzet a csapatba, akinél öröm játszani, akinél megtiszteltetés játszani. Első számú jelöltem Ricardo Moniz. Az úriember legfőbb erénye, hogy végre labdarúgó-kultúrát hozna a csapathoz. Lehetne látni, hogy mit akar a csapat. Moniznak elképzelése van a futballról és nem csak "dobáljuk fel a játékosokat a pályára és majd lesz valahogy". A másik jelölt Paulo Sousa, aki szintén alkalmas lenne a posztra, de nála fent állna a veszély, hogy a magyar újságírókkal és edzőkkel ápolt viszonya rányomná a bélyegét a válogatott teljesítményére.

20120821-ricardo-moniz-holland-futballedzo-a6-001.jpg

Moniz munkájába valószínűleg senki sem tudna beleszólni. Se játékos, se menedzser, se Csányi...

Ez az első lépés. Ennek már két eredménye lenne: egy, hogy a játékosok csapatként működhetnének, nem Oroszországból meg innen-onnan behívogatott primadonnaként. Kettő (és most figyelj!), ha ők kerülnének pozícióba, talán eltűnne a válogatott környékéről Filipovics Vladan, aki tuti, hogy hátulról irányít minden szövetségi kapitányt. Szeretnénk egy olyan nemzeti válogatottat, amit elkerülnek az olyan behívások, mint amilyen Guzmics Ricsike. Pontosan tudjuk, hogy amíg a magyar kluboknak egy-két éves költségvetését adja egy jókor, jópénzért eladott játékosa, addig a válogatottos-pénztornászós-mutatványt nem fogják kihagyni Vladan és társai. 5-10 ezer euróért meg mindenki belemegy. Kivéve ha jönne valaki, aki azt mondja: kapd be!

Az első lépés után talán jöhetne a többi. Csapatépítés, valós forma alapján való behívás (hol van Otigba Kenneth és Adorján Krisztián?!), valós kommunikáció az esélyekről, címeres mezhez méltó hozzáállás, fegyelmezettség, játék, gólok, győzelem, EB-részvétel. Kábé ez lenne a helyes sorrend.

De addig minden hidat égessetek fel!

Ha te is rendet tennél már, nyomj egy lájkot ide!

Címkék: magyarország hollandia válogatott moniz sousa

Szólj hozzá!

Az újpestiek 10 meccsből mindössze 2-t nyertek meg az nb1-ben. A tavalyi szereplésük is lesújtó volt a szurkolók számára, de idén... Idén kiborult a bili. A csapat kettő pontra van a kieső helytől úgy, hogy a mezőny gyengébbik felével már játszott. Még csak most jön a Győr, az MTK (akik a Hungária körúton megverve a lilákat, máris a 15. helyre szorítaná az Újpestet) és a Debrecen. A szurkolóknak betelt a pohár, a belgák távozását követelik. Teljes joggal...

1375638_10201553912801236_360364354_n.jpg

kép: Újpest szurkolói FB-csoport

Az UVB szurkolói csoport üzenete Roderick Duchateletnek:

Viszlát, belgák!

2013. október 7., hétfő 

Elég volt a belgák tevékenységéből Újpesten!
Elég volt a rombolásból, a középszerűségből, a vereségekből!
Elég volt a tehetségtelen külföldiekből, a nézhetetlen fociból!

Nem érdekelnek a kifogások!
Nem érdekel minket, hogy az előző tulajdonos mennyivel lopta meg a belgát, és milyen perek vannak ellene!
Nem érdekel minket, hogy milyen köztartozások kerülnek elő a régi időkből!
Nem érdekel minket, hogy eddig mennyit tett bele a belga!
Nem érdekel minket, hogy milyen lesz a játékosok házán a homlokzat szigetelése!
Nem érdekel minket, hogy az mlsz-ben mennyire szeretik az Újpest FC vezetőségét!
Nem érdekel minket, hogy szegény belgát mennyire kiközösíti a politikai futball közeg!
Nem érdekel minket, hogy milyen szerencsétlen sérüléshullám söpör végig a csapaton!
Nem érdekel minket, hogy a belga milyen korrekt ember, mert pontosan utal!

Az érdekel, hogy Újpest mit keres a 14. helyen! Kik ezért a felelősek?
Az érdekel, hogy miért csak a két feljutó csapatot tudjuk megverni! Kik ezért a felelősek?
Az érdekel, hogy miért lettünk az ország egyik legsikeresebb klubjából egy kiesőjelölt kiscsapat!? Kik ezért a felelősek?
Az érdekel, hogy miért nincs ezer néző sem a mérkőzéseinken! Kik ezért a felelősek? (Tudjuk, mi ultrák.)
Az érdekel, hogy miért 7-8 külföldivel állunk fel hétről-hétre! Olyan külföldiekkel, akik semmivel sem képviselnek magasabb színvonalat, mint a magyarok!
Az érdekel, hogy mit keres egy bólogató kutya a kispadon! Kik a felelősek azért, hogy Újpesten nincs az edzőnek megfelelő képesítése?
Az érdekel, hogy az edző miért röhög a kispadon, miközben három góllal ver minket az a csapat, akiken néhány éve még mi röhögtünk, hogy üres a tabló! Kik ezért a felelősek?
Az érdekel, hogy az Újpest hogy jutott el odáig, hogy egy Videoton ellen a meccs előtt az a kérdés, hogy hárommal vagy öttel kapunk ki! Kik ezért a felelősek?
Az érdekel, hogy az Újpest hogy juthat el odáig, hogy cserekapus nélkül indul el egy mérkőzésre! Kik ezért a felelősek?
Az érdekel, hogy az Újpest hogy juthat el odáig, hogy - az említett játékosokat nem megbántva, mert ez most nem erről szól - egy Bavontól várjuk a gólt, és egy Simon Krisztián az "újpesti ikon". Kik ezért a felelősek?

Belgák! Az érdekel minket, hogy mikor távoztok Újpestről?
Volt két évetek, hogy az előző tulajdonos által itt hagyott szart eltakarítsátok, és valamit építsetek.
Az épülő menekültszállón kívül se csapatot, se klubot nem tudtatok építeni.

10 mérkőzés, 2 győzelem, 14. hely, 500 néző. 2 pontra a kieső helytől! A többi csak duma!

DUCHATELET TAKARODJ!
LELIEVRE TAKARODJ!

Így tüntettek a Standard Liege szurkolói Roland Duchatelet ellen. Lehet, ez vár a fiára is...

Címkék: újpest uvb duchatelet

Szólj hozzá!

Hol van Dzsudzsák Balázs igazi helye? Legtöbben (én is) rávágjuk, hogy a rendőrök közt edzésen, vagy a rollerén, esetleg egy fodrászatban, elvileg nem is olyan régen avattuk őt szakavatott dívává. Vagy a szalagkorláton.

Dzsudzsák1-600x400.jpg

Nem, de most komolyan... Amikor Debrecenből a PSV-hez szerződött, felkaptuk a fejünk. Aztán amikor bemutatkozó meccsén (érkezése után 1-2 nappal) rögtön a kezdőben találta magát az Ajax ellen és mindenkit halálra vert a bal szélen... Nem tagadhatjátok, bennetek is megmozdult akkor valami. Azt hittük, azt éreztük, azt gondoltuk (joggal), hogy látunk egy magyar világsztárt egyszer. Hogy ez a fiatal gyerek az új Détári lesz vagy nekünk is lesz egy Maloudánk. És amikor ennek a fiúnak egyre jobban ment, egyre több gólt és gólpasszt adott, éreztük, hogy ez igaz lehet. Adott 11 gólpasszt, rúgott 11 gólt a következő idényben. Aztán ez 15/14 lett, játszott a BL-ben és az EL-ben. A hírek szinte csak róla szóltak - és nem arról, hogy az M3-ason melyik szalagkorlátot szakította ki, hanem arról, hogy a hátán viszi a csapatot. Adott nekünk egy kis reményt.

Dzsudzsi az Ajax ellen. 7 meccsen 5 gólt rúgott és 3 gólpasszt adott. 22 évesen övé volt a világ. Imádtuk.

Aztán jöttek a milliárdos oroszok és minden megváltozott. Azóta három féle Dzsudzsákot lát a szegény, reménykedő magyar futballszerető: a hisztis picsát Budapesten, a celebet a Borsban, Lindácska mellett és a szenvedő baloldali akármit Moszkvában. Onnan, ahol sztár volt, ahol szárnyalt elment oda, ahol csak szenvedtetik. Mindegy, hogy miért, ez már a múlt. Inkább találjuk meg a helyét Európában. Hátha egyszer újra láthatjuk egy kevésbé rusztikus, esetleg nemzetközi kupában is induló, (közép/él?) csapatban.

Olaszország

Sokat beszélnek arról, hogy Balázs az Interhez igazol. Volt szó róla tavaly, idén nyáron, meg most, hogy Balázs megunta Moszkvát, jó lenne neki Milánóban. Szerintem ez az, ami biztos, hogy nem következik be. Méghozzá azért, mert az olaszok elmúlt 2-3 évben átvett 3 védős felállásában egyszerűen nincs helye. Az Inter vagy 3-1-4-2-ben vagy 3-4-2-1-ben áll fel követve a többi olasz csapatot, köztük a tavaly fölényesen bajnok Juventust. Ebben a taktikai összeállításban a három belső védőt két wingback segíti széleken. Ők olyan nagy teherbírású (alapvetően hátvéd) játékosok, akiknek védekezésben a védősorban a helyük, a támadások során viszont gyors felfutásaikkal kell segíteniük a középpályát (Asamoah, Lichtsteiner, Nagamoto). Remélem mondani sem kell, hogy erre Balázs teljesen alkalmatlan, ő maximum 10-20% védekező feladatot tud ellátni úgy, hogy ereje maradjon úgy játszani előre, mint annak idején a PSV-ben (brühühü). Benítez Napolijában (4-2-3-1) jutna neki hely (szerintem), de csakis a legeslegjobb, csúcsformás Bazsinak. Őt valamikor 2010-ben láttam utoljára.

wingback.png

kép: Kazincy SE

Németország

Csak egy név: Huszti Szabolcs. A Hannoverben hihetetlen teljesítményt nyújtó honfitársunk és Balázs között több a közös, mint a nemzetiség. Mindkettejük baloldali és ballábas natural winger, erősségük a gyorsaság, legfőbb feladatuk a támadók kiszolgálása úgy, hogy az alapvonal felé törnek. Ja, igen és még valami: Oroszország. Egyikőjüknek sem jött be, mert míg a Zenit szétverte Oroszországot Huszti nélkül, addig a Dinamo bukdácsol Dzsudzsákkal. Az konklúzió viszont ugyanaz: el kell hagyni az országot. Én nagyon-nagyon örülnék, ha Balázs tanulna Szabolcs esetéből és megkérné Vörösbaranyi urat, ugyan keressen már neki valami csapatot a bundásban. Ott lenne neki hely, például ha a Dortmund eladná Reust (bár Klopp biztos nem vetetne a helyére 13 millióért Dzsudzsákot) vagy a Schalke Draxlert, biztosan lenne edző, aki bizalmat szavaz neki. Vagy egy nagy múltú, most gyengécskébb csapatnál is el tudnám őt képzelni (pl. Hamburg). És újra játszhatja azt, amiben a legjobb. Komm nach Deutschland!

 

Anglia

Na, ez kemény dió. Ha a felállásokat nézzük, lenne helye. A legtöbb csapat a Benítez-féle 4-2-3-1-ben játszik, ahol lenne neki posztja. Abban is biztos vagyok, hogy nem egy a helyén játszó játékosnál jobbak a képességei. Stewart Downing, aki egy neves balszélső Angliában, szerintem gyengébb játékos, mint Balázsunk. Itt más a bökkenő. Itt profik játszanak. Nézzük csak meg, hogy (a szintén Hollandiában szocializálódó) Suárez mit szenved az angol sajtóval. Vagy emlékezzünk Balotelli "why always me?" feliratú pólójára. Itt profinak kell lenni, mert kicsinálják az embert. Nincs rollerezés, nincs Lamborghini, nincs Lindácska, nincs "magunkért játszunk" meg "rendőrökkel kellett edzenünk". Itt kuss van, kemény munka van és játék van. Aki ezt nem tudja betartani (és Balázska nagyon messze van ettől), az hamar ki lesz utálva az országból (lsd. Baló). Szerintem meg sem szabad próbálni. 

970375_566288036771144_1373868187_n.jpg
kép: Trollfoci. Ez Angliában nem játszik...

Spanyolország

Spanyolország jó választás lehetne. A helyiek szeretik, sőt elvárják a látványos támadófutballt, ami Bazsikának megy is. A három nagy csapatban esélye sem lenne (Real, Barca egyértelmű, Atletico is valószínűtlen...) Viszont a Valencia-Villarreal-Sevilla-Malaga ötösből biztosan találna egy megfelelőt (Sevilla szélsői sem gyengék: Rakitic, Marin). Itt lehet néha lébecolni, talán az is belefér, ha beejti a kupát a busz alá ünnepléskor. A sajtó sem olyan szigorú, érződik a mediterrán stílus, ami neki eléggé fekszik. A baj talán az, hogy évek óta nincs olyan spanyol csapat aki felnőne a legjobb kettőhöz (plusz Atletico). Nincs stabil BL-negyeddöntős vagy EL-uraló brigád. Márpedig Balázsnak ez lehetne a szintje. Szerintem egy próbát azért megérne.

Vissza Hollandiába?

Egy mondatban: Balázs azért nem fog visszatérni Tulipánföldre, mert a holland csapatok nem költenek el 13-15 millió eurókat játékosokra. Viszont ennyiért boldogan adogatják el sajátjaikat.

Akárhol is köt ki Balázs egy biztos: el kell hagynia Oroszországot. Eltűnik, elszürkül, elszúrja az egész karrierjét. Szerintem Németország vagy Spanyolország - esetleg Franciaország lehetne az ő terepe. Hiányzik a válogatottunkból egy sztár.

Válts Balázs, kezd újra, legyél valaki, akit szerettünk volna látni belőled!

Vagy legalább valami hasonló...

Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy tetsziket a Labdaszedőre!

Címkék: psv válogatott dinamo dzsudzsák balázs

Szólj hozzá!

Az idén nyáron állítólag átléptük a bűvös 100 millió eurós átigazolási díj határát. Azt hiszem itt értünk el a modern foci haláláig.

Ezen a szinten nem folytatható tovább az élfutball. Miért? Kifejtem, de hosszú lesz. Cristiano Ronaldo éves fizetése adózás után 18 millió euró (5 400 000 000 forint). Hihetetlen pénz. Egyesek szerint megérdemli, egyesek szerint nem. Mindenesetre ebből a lóvéból:

  • kijön 3750 BKV-sofőr éves(!) fizetése
  • minden évben 450 000 hátrányos gyermek kaphatna ingyen tankönyvet a világon
  • minden héten 70 000, a létminimum közelében élő család kaphatna 1500 Ft értékű ételcsomagot (ez elég egy kiló csirkecombra, két kiló kenyérre és egy liter tejre)
  • évente 27 000 kórház, iskola, sportlétesítmény kaphatna új, félautomata defibrillátorokat

Cristiano_Ronaldo__717746a.jpg

Ronci plusz zsebpénzért pózol az Armaninak

Leszögezném: nem pécéztem ki Roncit, és ez a poszt egyáltalán nem az ő becsmérlése! Ha tovább olvasod, tudhatod, egyáltalán nem róla szól amit írok.

Szóval: nem csak ennyit keres, hisz nem kis zsozsóval szponzorálja még a Nike, az Armani, a Coca-Cola és a Castrol is. (Ezt a pénzt nem számolom bele, hisz nem lenne korrekt. A sportpályán kívülről szerzett jövedelem csak járulékosak, a poszt nem erről szól. Amúgy összeadva ezeket a szponzorációs díjakat nagyjából évi 18+21 millió euróra becsülik Ronaldo keresetét a Forbes magazinnál.) Ja, és ez csak egyetlen játékos - igaz, a legjobban kereső. A Ronaldo mögé szoruló, (megélhetési gondokkal talán nem küzdő) Lionel Messi is alig 1-2 millióval marad le. Vagy beszéljünk Zlatan Ibrahimovicról, akinek klubja nagyjából 14 milliót csenget ki évenként? Fölösleges. 

Hogyan jutottunk idáig?

Nem szeretném véleményezni, ér-e egyáltalán ennyit bármelyik futballista játéka, vagy lenne-e helye máshol ennek a pénznek a világban. Egy tuti: nem lenne 3750 buszsofőrrel több Spanyolországban, ha Ronaldo nem focizna. Az viszont nagy kérdés, hogy miért vagy hogyan jutott el a futball oda, ahova. 

I. Folyamat: A XX. század közepén, a televíziós közvetítések megjelenésével indult el egy olyan folyamat, mely jelentősen megemelte a sport "üzletiességét". Innentől kezdve a legfőbb bevételként nem csak a jegybevételek, hanem a televíziós jogdíjak és az ebből közvetetten befolyó szponzorációs díjak is megjelentek a klubok kasszájában. Természetesen ez megjelent a focisták pénztárcájában is. A folyamat rekurzív. Ahogy egyre több pénzből gazdálkodhatnak a klubok, úgy egyre profibb játékosokat vásárolhatnak. Minél profibb játékosokat látunk a képernyőn, annál többet nézzük azt. Minél többet nézünk tévét, annál többet kérhetnek el a szövetségek jogdíjként és annál nagyobb lesz a szponzori hajlandóság. Minél több pénzt fizetnek a TV-k és a szponzorok, annál több kerül a klubokhoz és annál profibb játékosokkal találkozhatunk, illetve annál több kerül a játékosok pénztárcájába. (Szerintem egy idő múltán már nincs jobb játékos, nagyobb fizetés viszont biztosan.)

SNF21SPDA-JEAN_MAR_1275953a.jpg

A depressziós Jean-Marc Bosman

II. Folyamat: Ennek megértéséhez mindenképp ismerni kell Jean-Marc Bosman játékos nevét. A pályán nem sokat tudott, mégis sokat köszönhetnek neki Ronaldoék. A belga játékos 1990-ben Belgiumból Franciaországba szerződött volna, ám klubja nem engedte, csak súlyos összegért. Pedig Bosman szerződése már lejárt. A játékos ezért beperelte klubját és 1995-ben nyert is (bár ö nem sokat, hisz a profi futballt abbahagyta, inge-gatyája ráment az ügyvédekre és jelenleg is anyjával él, alkoholistaként). Az UEFA akkor kimondta, hogy a lejárt szerződésű játékosok ingyen igazolhatóvá válnak, és hozott még egy határozatot, ami egy visszafordíthatatlan folyamatot indított el. Az UEFA ekkor megszüntette azt a szabályt, miszerint csak három külföldi játszhat egy csapatban, mert a futballista ugyanolyan munkavállaló, mint bárki más.

A Bosman-szabály első, kézzelfogható következménye a korszak egyik élcsapatának, az Ajax szétszedése volt. A klub 1995-ben megnyerte a BL-t, két és fél éven belül azonban szinte az összes kiemelkedő futballistájától "megszabadították". Clarence Seedorf még a Bosman-ügy lezárta előtt igazolt külföldre, de 1998 januárjáig az alábbi focisták távoztak az Ajaxtól: Edgar Davids, Michael Reiziger, Finidi George, Nwankwo Kanu, Patrick Kluivert, Marc Overmars, Winston Bogarde, Ronald de Boer és Frank de Boer.

A Bosman-szabály végső hatását röviden így lehetne összefoglalni: a focisták fizetése csillagászati összegekbe emelkedett, (a sikeresebb klub, több bevételből, magasabb fizetést tud kínálni a középszerű csapatokkal szemben) ami jelentősen megnövelte a klubok költségeit - így a legjobb focisták még inkább a tehetősebb egyesületekhez kerültek, azaz tovább nőtt az élcsapatok fölénye. Újabb rekurzív folyamat.

Miért baj ez?

Jogos a kérdés, hogy ezzel mi a bajunk? Mit érdekel az minket, hogy Ronaldo kettő vagy három vadiúj sportautót tud venni hetente? (Amúgy kábé ötöt.) Erre három válasz van.

I. válasz: Így kezdődött a poszt. Azért, mert ha csak 20-30%-al csökkentenénk a fizetésüket, sok-sok ezer ember kaphatna munkát a fennmaradó pénzből és mert egyszerűen sérti az emberek önérzetét. Sokakat hallottam már: "létezik, hogy egy tűzoltó, aki embereket ment, 2-3 ezerszer kevesebbet keres, mint néhány zselézett hajú suhanc, aki 90 percet focizik, aztán bevágódik a verdájába és csap egy hatalmas bulit?" A kérdés elég túlzó, de ha kevésbé romantikusan tesszük fel, sok igazságot tartalmaz. 2-3 ezerszer csaknem fontosabb egy futballista, mint az, aki életeket ment.

 Ibrahimovic-and-Cavani.jpg

"Ketten megvehetnénk Magyarországot!"

II. válasz: Ez a válasz inkább sportszakmai, mint érzelmi. Képzeljünk el egy olyan futballvilágot, ahol a befolyó pénzből a játékosok fizetése helyett 20-30%-al többet költünk utánpótlásnevelésre és szabadidősportra. Mennyivel több gyereknek jutna pálya, cipő, mez, bíró, bajnokság? Mennyivel több ember sportolhatna vagy szimplán élhetne egészségesebben?

III. válasz: Ez a leginkább sportszakmai. Amióta elindult a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája, mindössze három nem olasz, német, spanyol vagy angol csapat lehetett végső győztes. 1992 előtt a BEK-ben tizenegy ilyen csapat volt, és olyanok is eljuthattak a döntőbe, mint a Crvena Zvezda, a Steaua Bukarest vagy a PSV Eindhoven. Az elmúlt három évben az elődöntőkben mindig ott volt a Real és a Barca, illetve volt négy német és két angol részvétel. Miért maradjon egy játékos 20 ezer eurós fizetéssel az Udineseben, ha a Barcelona 100 ezret fizet neki? Ilyen és hasonló kérdések miatt majdnem minden világklasszis nagyjából ugyanabban a 10-12 európai csapatban játszik. Az élfutball egyre inkább unalmassá válik. A Premier League első négy helyén 8 éve ugyanaz a 6 csapat váltja egymást. Az ötödik helyig rendszeresen eljutnak különböző csapatok, de a legjobbak közé egyáltalán nem tudnak betörni. Az európai csapatok szurkolói évről évre csalódnak csapatukban, hisz olyan nagymultú csapatok nem rúgnak már labdába, mint az Ajax, a Benfica, a Liverpool, a Marseille, a Roma vagy a Celtic. A lista napestig sorolható lehetne, és miért? Mert a legnagyobb klubok annyit kínálnak játékosaiknak, amennyit csak tudnak.

Mi erre a megoldás? Miért minél hamarabb?

A megoldást én, személy szerint azért sürgetném, mert úgy érzem eljött a modern futball halálának ideje. Elnézést kérek a Monaco vagy PSG szurkolóitól, de amit a két francia csapat művel, a futball megszégyenítése (mondhattam volna a Manchester Cityt is, amit nagyon szerettem, mielőtt arab tulajdonosa nem lett). Többszáz millió eurók cserélnek gazdát átigazolási díjként. A tíz legnagyobb nyári átigazolás teljes kifizetett összege 157 800 000 000 (azaz százötvenhét milliárd nyolcszázmillió) forint. A ló már régen elszabadult. De idén az elszabadult ló átlépett egy olyan határt, ahonnan nincs visszaút...

A megoldás egyik része mindenképpen az észak-amerikai sportok finanszírozási rendszerének (részbeli vagy teljes) lemásolásában rejlik. Amerikában fizetési kalap van, azaz szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy mekkora fizetést kaphat az egész játékoskeret. Aztán azon belül bőven variálhat, kedvére. Ha a Real meg akarja tartani Cristiano Ronaldót, és ő évi 17 millió eurót akar, akkor annyival kevesebb jut másokra. Ez elég erőteljesen visszaszorítaná a játékosok fizetését (nem lenne klub, amelyik nevetve fizetné ki a kért összegeket, átgondoltabb stratégiák születnének, mint pl. a PSG-nél). A legfőbb hatása ennek az erőviszonyokra lenne. Megszűnne az a tendencia, miszerint a gyenge egyre gyengébb, az erős egyre erősebb. Évről évre több jó csapat épülne, előtérbe helyeződne az átgondolt sport- és pénzügyi menedzsment. Egyre fontosabb lenne, hogy ki tud tehetséget nevelni, melyik csapatnak jobb az akadémia-rendszere és melyiknek szemfülesebb a scout-menedzsmentje. Sokkal inkább áthidalhatóak lennének a játékoskeretek közti, értékbeli különbségek magas edzői tudással, jó taktikákkal, forradalmi újításokkal.

EQUIPE_ATHLETIC BILBAO.jpg

Az Athletic Club Bilbao pozitív példa lehet. A Real Madrid és a Barcelona mellett a harmadik klub, mely fennállása óta csak az első spanyol ligában játszott. Ezenkívül alapítása óta csak baszk nemzetiségű játékosok szerepelhettek színeiben. Az elmúlt öt évben háromszor szerepeltek az Európa Ligában.

Ezenkívül az sem rossz próbálkozás, amit az UEFA csinál, a hazai játékosok számának meghatározása. Látszólag ez ellentmond a Bosman-szabálynak, de ha jobban átgondoljuk, nem. Az UEFA azt szabályozná, hány hazai nevelésű játékosnak kellene egyszerre a pályán lennie, nem azt, hányat alkalmaz a klub. Ez mindenképpen visszaszorítaná a külföldi sztárokra elszórt eurócsilliárdmillárdokat.

Harmadszor: az UEFA bátran szabályozhatná a klubok költekezését. Nem azt, hogy mennyit költenek, inkább azt, hogy mire. Ha egy csapat tulajdonosának az a heppje, hogy eurómilliókat öljön a szórakozásába, öljön csak. De az UEFA dolga az lenne - ideális esetben -, hogy meghatározza, hogy pl. a Manchester City éves kiadásainak legalább fele az utánpótlásra kellene menjen. Egyszerűen ehhez kötné a BL-indulás jogát. Így nem kötne bele, hogy ki mire költ, de egyszerűen az, aki BL-ben (a legnagyobb bizniszben) akar indulni, be kellene tartsa ezeket a szabályokat. 

Az eredmény: sokkal több sportoló gyerek és felnőtt, alacsonyabb játékos-fizetések, kiegyenlítettebb ligák, több taktika, több tehetség, több újítás, izgalmasabb élfutball. A modern foci halott, lépni kell. 

UEFA, tedd a dolgod!



Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy tetsziket a Labdaszedőre!

Szólj hozzá!

Tarja 950-, debreceni kolbi 650-, a kenyér plusz egy százas! - állt a táblán a büfé előtt. Arra a kérdésre, hogy milyen csapat a Piliscsaba, egy optimista néző ezt felelte: "Az egy jó középcsapat! Megye másodosztályú!" Hangulatos videót készített a hir24.hu a Bayern München öregfiúk piliscsabai vendégjátékáról. 

Címkék: bayern münchen piliscsaba öregfiúk

Szólj hozzá!

A tavalyi 662.125 nézőhöz képest idén az össznézőszám 914.807 volt, ami több mint 38%-os növekedést jelent. Mi történt, a magyar ember megszerette a futballt?

Címkék: debrecen ftc újpest nb1 diósgyőr nézőszám

Szólj hozzá!

Schlosser Imre és Orth György a magyar futball kezdetének ikonikus alakjai. Ugyan a mai modern futballhoz képest elképzelhetetlen amatőr körülmények jellemezték korukat, ám ez nem von le semmit a két egykori csillag érdemeiből. 

Dolgozatomban elsősorban megpróbálom bemutatni mindkét futballista életútját, statisztikákkal éreztetve azt, hogy a huszadik század elején mekkora névnek számított Schlosser vagy Orth. Másodsorban szeretném bemutatni azokat a mai futballal szinte összehasonlíthatatlan körülményeket, a tudásbeli különbséget, mely az akkori és a jelenlegi futballisták közt található.

Címkék: legenda válogatott ftc mtk schlosser imre orth györgy

Szólj hozzá!

Hihetetlen teljesítményt nyújtott a magyar úszó-válogatott a 2012-es, hazai rendezésű úszó Eb-n. 26 éremmel végeztünk az éremtáblázat tetején, ráadásul ez abszolút magyar rekord. Ám nem csak sportolóink voltak azok, akik rászolgáltak a dicséretre...

Címkék: debrecen hosszú katinka cseh lászló gyurta dani úszó eb

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása