Az idén nyáron állítólag átléptük a bűvös 100 millió eurós átigazolási díj határát. Azt hiszem itt értünk el a modern foci haláláig.
Ezen a szinten nem folytatható tovább az élfutball. Miért? Kifejtem, de hosszú lesz. Cristiano Ronaldo éves fizetése adózás után 18 millió euró (5 400 000 000 forint). Hihetetlen pénz. Egyesek szerint megérdemli, egyesek szerint nem. Mindenesetre ebből a lóvéból:
- kijön 3750 BKV-sofőr éves(!) fizetése
- minden évben 450 000 hátrányos gyermek kaphatna ingyen tankönyvet a világon
- minden héten 70 000, a létminimum közelében élő család kaphatna 1500 Ft értékű ételcsomagot (ez elég egy kiló csirkecombra, két kiló kenyérre és egy liter tejre)
- évente 27 000 kórház, iskola, sportlétesítmény kaphatna új, félautomata defibrillátorokat
Ronci plusz zsebpénzért pózol az Armaninak
Leszögezném: nem pécéztem ki Roncit, és ez a poszt egyáltalán nem az ő becsmérlése! Ha tovább olvasod, tudhatod, egyáltalán nem róla szól amit írok.
Szóval: nem csak ennyit keres, hisz nem kis zsozsóval szponzorálja még a Nike, az Armani, a Coca-Cola és a Castrol is. (Ezt a pénzt nem számolom bele, hisz nem lenne korrekt. A sportpályán kívülről szerzett jövedelem csak járulékosak, a poszt nem erről szól. Amúgy összeadva ezeket a szponzorációs díjakat nagyjából évi 18+21 millió euróra becsülik Ronaldo keresetét a Forbes magazinnál.) Ja, és ez csak egyetlen játékos - igaz, a legjobban kereső. A Ronaldo mögé szoruló, (megélhetési gondokkal talán nem küzdő) Lionel Messi is alig 1-2 millióval marad le. Vagy beszéljünk Zlatan Ibrahimovicról, akinek klubja nagyjából 14 milliót csenget ki évenként? Fölösleges.
Hogyan jutottunk idáig?
Nem szeretném véleményezni, ér-e egyáltalán ennyit bármelyik futballista játéka, vagy lenne-e helye máshol ennek a pénznek a világban. Egy tuti: nem lenne 3750 buszsofőrrel több Spanyolországban, ha Ronaldo nem focizna. Az viszont nagy kérdés, hogy miért vagy hogyan jutott el a futball oda, ahova.
I. Folyamat: A XX. század közepén, a televíziós közvetítések megjelenésével indult el egy olyan folyamat, mely jelentősen megemelte a sport "üzletiességét". Innentől kezdve a legfőbb bevételként nem csak a jegybevételek, hanem a televíziós jogdíjak és az ebből közvetetten befolyó szponzorációs díjak is megjelentek a klubok kasszájában. Természetesen ez megjelent a focisták pénztárcájában is. A folyamat rekurzív. Ahogy egyre több pénzből gazdálkodhatnak a klubok, úgy egyre profibb játékosokat vásárolhatnak. Minél profibb játékosokat látunk a képernyőn, annál többet nézzük azt. Minél többet nézünk tévét, annál többet kérhetnek el a szövetségek jogdíjként és annál nagyobb lesz a szponzori hajlandóság. Minél több pénzt fizetnek a TV-k és a szponzorok, annál több kerül a klubokhoz és annál profibb játékosokkal találkozhatunk, illetve annál több kerül a játékosok pénztárcájába. (Szerintem egy idő múltán már nincs jobb játékos, nagyobb fizetés viszont biztosan.)
A depressziós Jean-Marc Bosman
II. Folyamat: Ennek megértéséhez mindenképp ismerni kell Jean-Marc Bosman játékos nevét. A pályán nem sokat tudott, mégis sokat köszönhetnek neki Ronaldoék. A belga játékos 1990-ben Belgiumból Franciaországba szerződött volna, ám klubja nem engedte, csak súlyos összegért. Pedig Bosman szerződése már lejárt. A játékos ezért beperelte klubját és 1995-ben nyert is (bár ö nem sokat, hisz a profi futballt abbahagyta, inge-gatyája ráment az ügyvédekre és jelenleg is anyjával él, alkoholistaként). Az UEFA akkor kimondta, hogy a lejárt szerződésű játékosok ingyen igazolhatóvá válnak, és hozott még egy határozatot, ami egy visszafordíthatatlan folyamatot indított el. Az UEFA ekkor megszüntette azt a szabályt, miszerint csak három külföldi játszhat egy csapatban, mert a futballista ugyanolyan munkavállaló, mint bárki más.
A Bosman-szabály első, kézzelfogható következménye a korszak egyik élcsapatának, az Ajax szétszedése volt. A klub 1995-ben megnyerte a BL-t, két és fél éven belül azonban szinte az összes kiemelkedő futballistájától "megszabadították". Clarence Seedorf még a Bosman-ügy lezárta előtt igazolt külföldre, de 1998 januárjáig az alábbi focisták távoztak az Ajaxtól: Edgar Davids, Michael Reiziger, Finidi George, Nwankwo Kanu, Patrick Kluivert, Marc Overmars, Winston Bogarde, Ronald de Boer és Frank de Boer.
A Bosman-szabály végső hatását röviden így lehetne összefoglalni: a focisták fizetése csillagászati összegekbe emelkedett, (a sikeresebb klub, több bevételből, magasabb fizetést tud kínálni a középszerű csapatokkal szemben) ami jelentősen megnövelte a klubok költségeit - így a legjobb focisták még inkább a tehetősebb egyesületekhez kerültek, azaz tovább nőtt az élcsapatok fölénye. Újabb rekurzív folyamat.
Miért baj ez?
Jogos a kérdés, hogy ezzel mi a bajunk? Mit érdekel az minket, hogy Ronaldo kettő vagy három vadiúj sportautót tud venni hetente? (Amúgy kábé ötöt.) Erre három válasz van.
I. válasz: Így kezdődött a poszt. Azért, mert ha csak 20-30%-al csökkentenénk a fizetésüket, sok-sok ezer ember kaphatna munkát a fennmaradó pénzből és mert egyszerűen sérti az emberek önérzetét. Sokakat hallottam már: "létezik, hogy egy tűzoltó, aki embereket ment, 2-3 ezerszer kevesebbet keres, mint néhány zselézett hajú suhanc, aki 90 percet focizik, aztán bevágódik a verdájába és csap egy hatalmas bulit?" A kérdés elég túlzó, de ha kevésbé romantikusan tesszük fel, sok igazságot tartalmaz. 2-3 ezerszer csaknem fontosabb egy futballista, mint az, aki életeket ment.
"Ketten megvehetnénk Magyarországot!"
II. válasz: Ez a válasz inkább sportszakmai, mint érzelmi. Képzeljünk el egy olyan futballvilágot, ahol a befolyó pénzből a játékosok fizetése helyett 20-30%-al többet költünk utánpótlásnevelésre és szabadidősportra. Mennyivel több gyereknek jutna pálya, cipő, mez, bíró, bajnokság? Mennyivel több ember sportolhatna vagy szimplán élhetne egészségesebben?
III. válasz: Ez a leginkább sportszakmai. Amióta elindult a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája, mindössze három nem olasz, német, spanyol vagy angol csapat lehetett végső győztes. 1992 előtt a BEK-ben tizenegy ilyen csapat volt, és olyanok is eljuthattak a döntőbe, mint a Crvena Zvezda, a Steaua Bukarest vagy a PSV Eindhoven. Az elmúlt három évben az elődöntőkben mindig ott volt a Real és a Barca, illetve volt négy német és két angol részvétel. Miért maradjon egy játékos 20 ezer eurós fizetéssel az Udineseben, ha a Barcelona 100 ezret fizet neki? Ilyen és hasonló kérdések miatt majdnem minden világklasszis nagyjából ugyanabban a 10-12 európai csapatban játszik. Az élfutball egyre inkább unalmassá válik. A Premier League első négy helyén 8 éve ugyanaz a 6 csapat váltja egymást. Az ötödik helyig rendszeresen eljutnak különböző csapatok, de a legjobbak közé egyáltalán nem tudnak betörni. Az európai csapatok szurkolói évről évre csalódnak csapatukban, hisz olyan nagymultú csapatok nem rúgnak már labdába, mint az Ajax, a Benfica, a Liverpool, a Marseille, a Roma vagy a Celtic. A lista napestig sorolható lehetne, és miért? Mert a legnagyobb klubok annyit kínálnak játékosaiknak, amennyit csak tudnak.
Mi erre a megoldás? Miért minél hamarabb?
A megoldást én, személy szerint azért sürgetném, mert úgy érzem eljött a modern futball halálának ideje. Elnézést kérek a Monaco vagy PSG szurkolóitól, de amit a két francia csapat művel, a futball megszégyenítése (mondhattam volna a Manchester Cityt is, amit nagyon szerettem, mielőtt arab tulajdonosa nem lett). Többszáz millió eurók cserélnek gazdát átigazolási díjként. A tíz legnagyobb nyári átigazolás teljes kifizetett összege 157 800 000 000 (azaz százötvenhét milliárd nyolcszázmillió) forint. A ló már régen elszabadult. De idén az elszabadult ló átlépett egy olyan határt, ahonnan nincs visszaút...
A megoldás egyik része mindenképpen az észak-amerikai sportok finanszírozási rendszerének (részbeli vagy teljes) lemásolásában rejlik. Amerikában fizetési kalap van, azaz szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy mekkora fizetést kaphat az egész játékoskeret. Aztán azon belül bőven variálhat, kedvére. Ha a Real meg akarja tartani Cristiano Ronaldót, és ő évi 17 millió eurót akar, akkor annyival kevesebb jut másokra. Ez elég erőteljesen visszaszorítaná a játékosok fizetését (nem lenne klub, amelyik nevetve fizetné ki a kért összegeket, átgondoltabb stratégiák születnének, mint pl. a PSG-nél). A legfőbb hatása ennek az erőviszonyokra lenne. Megszűnne az a tendencia, miszerint a gyenge egyre gyengébb, az erős egyre erősebb. Évről évre több jó csapat épülne, előtérbe helyeződne az átgondolt sport- és pénzügyi menedzsment. Egyre fontosabb lenne, hogy ki tud tehetséget nevelni, melyik csapatnak jobb az akadémia-rendszere és melyiknek szemfülesebb a scout-menedzsmentje. Sokkal inkább áthidalhatóak lennének a játékoskeretek közti, értékbeli különbségek magas edzői tudással, jó taktikákkal, forradalmi újításokkal.
Az Athletic Club Bilbao pozitív példa lehet. A Real Madrid és a Barcelona mellett a harmadik klub, mely fennállása óta csak az első spanyol ligában játszott. Ezenkívül alapítása óta csak baszk nemzetiségű játékosok szerepelhettek színeiben. Az elmúlt öt évben háromszor szerepeltek az Európa Ligában.
Ezenkívül az sem rossz próbálkozás, amit az UEFA csinál, a hazai játékosok számának meghatározása. Látszólag ez ellentmond a Bosman-szabálynak, de ha jobban átgondoljuk, nem. Az UEFA azt szabályozná, hány hazai nevelésű játékosnak kellene egyszerre a pályán lennie, nem azt, hányat alkalmaz a klub. Ez mindenképpen visszaszorítaná a külföldi sztárokra elszórt eurócsilliárdmillárdokat.
Harmadszor: az UEFA bátran szabályozhatná a klubok költekezését. Nem azt, hogy mennyit költenek, inkább azt, hogy mire. Ha egy csapat tulajdonosának az a heppje, hogy eurómilliókat öljön a szórakozásába, öljön csak. De az UEFA dolga az lenne - ideális esetben -, hogy meghatározza, hogy pl. a Manchester City éves kiadásainak legalább fele az utánpótlásra kellene menjen. Egyszerűen ehhez kötné a BL-indulás jogát. Így nem kötne bele, hogy ki mire költ, de egyszerűen az, aki BL-ben (a legnagyobb bizniszben) akar indulni, be kellene tartsa ezeket a szabályokat.
Az eredmény: sokkal több sportoló gyerek és felnőtt, alacsonyabb játékos-fizetések, kiegyenlítettebb ligák, több taktika, több tehetség, több újítás, izgalmasabb élfutball. A modern foci halott, lépni kell.
UEFA, tedd a dolgod!
Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy tetsziket a Labdaszedőre!
